Egyre gyakoribb, hogy néhány megszállottból egyszer csak divat teremtő kisiparos válik, és ott találják magukat a nem épp hízelgő hipszter kifejezés mögött, mint a közmegvetés, vagy a csodálkozás megtestesült, elcsontosodott múltbéli jelképei. Ilyenek a filmre fotózó fotósok. Az igazán megszállottak rég lejárt, ki tudja milyen körülmények között tárolt filmekre képelnek, lejárt, megfőzött, moharés papírokra nagyítanak. Nem tévesztendőek össze a “lomográfia” mögé bújó, a fotózás alapszabályait messziről sem ugató himpellérekkel.
Nem, akik túrják a padlásokat, pincékben kutatnak, a licitoldalakat böngészik a jó nyersanyag reményében, igazi elmebetegek, megszállottak. A legjobb esetben maguk keverik a vegyszereket, ülnek a sötétkamrában, és várják a csodát. A csoda pedig az, ha egy szürkés-fekete műanyagcsíkról az üres fehér papírra egyszer csak megjelenik a család, az utca, a szomszéd kölyke, vagy bánom is én, valami istencsudája, csak egy kicsit lötykölni kell valami büdös folyadékban.
A negatívok döntő többsége a lehető legszélsőségesebb körülményeken megy át, azalatt a jó pár tíz év alatt, mire felhasználásra kerül. Mind eközben érte 30 fok pluszban, és 10 mínuszban. Az alapfátyol a csillagos egekben, az érzékenység a béka segge alatt. Valamit kell tehát tennünk, hogy az elérhető legjobb minőség legyen a cél, és nem a lemondó legyintés, hogy jó lesz az úgy.
Ehhez a fátyolgátló, vagy lassító vegyszereken keresztül vezet az út. Az egyik legismertebb a kálium-bromid. Bár az érzékenységből, és az élességből valamennyit levesz, ezek az értékek amúgy is romlottak már eleget, nem kell sajnálni a vegyszert a szirupból.
A másik jelentős lépés, hogy el kell tekintenünk Dulovits Úr alaptézisétől, mert a negatívunk amúgy is lágy lenne, mint a tavaszi szellőben a lagymatag lepkefing, és a kemény papírunk sem lesz valami veretes. Szóval a metollal nyugodtan bánhatunk óvatosan. Ami azt jelenti, hogy a hidrokinont viszont beleboríthatjuk a löttybe, had keményedjen az a fránya folyadék. Viszont jó, ha figyelünk a lakmuszpapírra. A metol kevésbé lúgos környezetben dolgozik, míg az erősebben lúgos bázisú közegben stabilizáló szerepe van, itt dolgozik a hidrokinon. Ezért kell több lúgosító anyag a keményebb hívókhoz. Kálium-karbonát, nátrium karbonát. Akár két-háromszoros adag is kellhet.
Na, most, hogy megvan a tündérszép negatívunk, fátyolmentesen, és rézkarcszerű feketékkel, jöhetnek a döglött papírok. Az eleve lágy besorolású papírokkal nem érdemes vacakolni, hagyjuk meg ezt a játékot a “lomósoknak”. Az eredmény bizonyosan szar lesz, viszont csuda művészi. A normál, kemény, és a technikal jelzésű papírokra koncentráljunk. Abból induljunk ki, hogy bármennyire is igyekeztünk, az évtizedekkel ezelőtt lejárt filmünk lágy lesz, nem árt neki a segítség, hogy előcsaljuk a szépséget, és ne egy elkent szürke paca nézzen vissza ránk. A keményebb gradációjú papírok jobban tűrik a viszontagságokat, de ezek is döglenek, és a széleken megjelenhet a moharé, ilyen barnás gombás pöttyök képében, amik nem biztos, hogy rontanak a képen, hiszen épp a retro időszakát akarjuk megidézni. Ha ott van, hagyjuk ott, komponáljuk a képbe, legyen az alkotás része. A többi meg az alábbi vegyszereken múlik. Ez egy kétfürdős eljárás. kísérletezés, és türelem kell, hogy mikor melyikben, mennyit áztatunk, de a vége a csoda lesz, amire vártunk.
Kemény hívó: Lágy hívó:
1,5g Metol 15g Metol
120g Na-szulfit 75g Na-szulfit
15g Hidrokinon
100g Na-karbonát 37g Na -karbonát
2g KBr 5g KBr
Higítás 1:2 1:3
Hívási idő 20’C-on 180sec
És ezek után indulhat is a buli. Mert filmre fotózni nem csak jó, de érdekes is. Arról nem is beszélve, hogy olyat teszel, amit kevesen tudnak, és ez elég frankó érzés.
FÁTRAI LÁSZLÓ 